2009. november 13., péntek

Hátizsák Korak Szalaghimzés




Az utobbi időben megint elhanyagoltam ezt a blogirást, mások sokkal szorgalmasabbak. Mozgalmas időszak volt az elmúlt pár hét, családban is, meg a foltvarrásban is. Lezajlott a Határtalanul kiállitás, majdnem minden nap fennt voltam a várba, ügyelni, vendéget vinni, közgyülni stb. Sajnálom, hogy az új vezetőségválasztás nem lett érvényes, illetve eredményes volt, csak nem érvényes az elnöki egyforma számú szavazatok miatt/ hogy ez hogy sikerült igy??/, talán a három érvénytelen szavazat közül ha az egyik legalább érvényes lett volna, akkor nincs ez a probléma.De ez van és most uj választás kell, milyen formába , hogyan fogják mégegyszer a tagságot összehivni ez a legnagyobb rejtély. Több ötlet kering, majd meglátjuk.

Befejeztem egy pár elkezdett munkát, a Korakot, egy hétvégén hátizsákot varrtam, és egy ujabb szalaghimzéses csokrot, valamit befejeztem egy táskát, egy nesszeszerrel, és egy emlékquiltet a volt pótgyerekeimnek,ezt még nem fotóztam majd legközelebb. Fentről sorrendben a hátizsák, Korak, himzés. Most a következő fordulója közeleg a foltverseknek, félig megvan egy kis finomitás hiányzik, azután pedig nekiállok a karácsonyi ajándékkészitésnek.

A kert nagyjából rendben van még van két három zsáknyi levél a fákon, azután csak a tavaszt várjuk.