2010. augusztus 31., kedd

Újra itthon


Régen nem irtam, pedig már egy ideje itthon vagyok, de volt mit tenni a ház körül, meg főleg a kertben. Danikám azóta is nagyon hiányzik, ugyan mindennap jelentkeznek a skypon, de mégsem ugyanaz, mikor az ember megölelheti, megpuszilgathatja.Nagyot nőtt és fejlődött egy hónap alatt, szinte hihetetlen.Az irás azért is nem megy, mert este van mikor leülhetek a géphez, az időeltolódás miatt, a gyerekek akkor jelentkeznek, mikor a csevegést befejezzük, már késő van nincs is kedvem irni, meg álmos is vagyok. Voltam Jászberényben a varrós találkozón, vittem blokkokat a takarókhoz. Halász Edittel halacskás képet készitettünk, néhányan, azt hiszem a kultúrház, vagy önkormányzat falára került.Nagyon jó program volt, sokan varrtak takarót, a további történetet a TV-ben látni lehetett 20-án.Most befejeztem egy gyerektakarót megrendelésre, és elkezdtem a határtalan kiállitásra a "Férfias" cimű quiltet.Jövő héten pedig már beindul a csoport, van feladat bőven, novemberben kiállitásra készülünk.A halas képen fentről a második sorban az enyém látható.