2013. január 20., vasárnap

Kulturaquiltek, PERU

A régi kulturaquilt projektet, Ildi ujrainditotta.   Nagyon szerettem, varrni is, meg a téma keresése közben annyi mindent, tanulhatott ujra az ember, vagy szerzett uj ismereteket, főleg az aki  mint én régen járt már iskolába.  Az első téma ebben az évben Peru ami nekem azért  kedves, mert mindig szerettem volna eljutni, régen mikor fiatal voltam és talán pénzem is volt rá nem lehetett, még három évenként sem adtak utlevelet halandó embernek. Mostanában  mikor már lehetne menni már a korom sem engedi, meg pénzem sincs rá, igy marad a TV a fotelból. Szerencsére több csatornán is lehet néha kifogni nagyon szinvonalas jó utifilmeket, és olyan felvételeket amiket mint turista ugysem igazán lehetne látni. Igy láttam egyszer a Nazca  vonalakról szoló filmet, és  az inka teraszokról egy pár felvételt. Ez a kettő maradt meg csak nem tudtam dönteni hogy melyiket varrjam, igy mindkettőt megvarrtam. A blogra csak egyet szoktunk feltenni, igy a másikat megmutatom:


Az inka teraszokat tettem fel a kulturaquiltekre:
                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                         

7 megjegyzés:

Lonci írta...

Ez nagyon jól sikerült, kíváncsian várom a folytatást:)))

Márta néni azéris írta...

azt hiszem bajban voltál, mikor választani kellett. A nasca vonalaid legalább annyira jók, mint a másik. De így, hogy ide felteszed, mégse elveszett alkotás.

A szóellenőrzést kivehetnéd, itt szórakozok vele, de nem megy.

dixike12 írta...

Kivenném de nem tudom hogyan kell.

Trudi írta...

A nasca vonalas képed is szuper! Én is készítek még másikat, majd mutatom. Nagyon megfogott az ország, varrok egy nagyobb képet, több témával. A megjegyzés szóellenőrzést kiveheted a Beállítások - Bejegyzések és megjegyzések menűben, a Szóellenőrzés megjelenése? Nem - bejelölésével.

dixike12 írta...



Sikerült kivenni a szóellenőrzést /azt hiszem/. Trudi köszi

Trudi írta...

Kipróbáltam, sikerült kivenned. Ügyes vagy!

agibo írta...

A másik blogon láttam az odaszánt munkádat. Tátogtam is nagyon. Ez a tátogás kijár a másik képednek is. Nagyon tetszik az is.