2010. december 31., péntek

Az év utolsó napja, takarók


Az év utolsó napja lévén, semmi dolgom /ez is ritka/ nem hanyagolom tovább a blogom. Az utóbbi időben az összes esti szabadidőm távolba lévő Danókám foglalja el. Nem vagyok /voltam különösebben oda a modern hirközlő eszközökért, igy a netért sem, de aki a Skypot kitalálta és elérhetővé tette azt minden köszönet megilleti. Akinek szerettei távolban élnek, és rendelkezik ezzel a szerkentyüvel az tudja mit jelent, szinte naponta együtt lenni velük, és látni az életüket. Része voltam az utóbbi időben kisunokám szinte napi fejlődésének, láttam ahogy szopizik, ahogy kuszik azután négykézláb mászik, most meg aznap mikor pont nyolchónapos lett felült, csak ugy
az orrom előtt , illetve a kamera előtt.Látom a nyolc kis fogacskát ahogy nevet, /négy fennt négy lent/, szóval ez foglalta le estéimet, igy nem csoda , hogy semmit nem irtam, se a forumra, se a blogba.
Varrni azért varrtam előbb a határtalanulra, azután, a csillaghegyi kiállitásra, karácsonyra ajándékként öt nesszeszert, két teritőt, és két takarót. Az utóbbit most megmutatom, a többit már odaadtam, de balga módon nem készitettem képeket,sajna.Az uj év elejére is megvannak a varrási feladatok, és készülök megint SLC-be dajkálni.

Nincsenek megjegyzések: